Ha mindig ugyanazt csinálod, mint eddig,

akkor annyit is érsz el, mint eddig.

De ha valami újat, mást, izgalmasat szeretnél,

gondolj csak arra, mi állhat még előtted."

(Ismeretlen szerző)

 

Változó világban élünk és ezzel változik maga az ember is. Úgy tűnik két dologban lehetünk bizonyosak: a változás állandó, a változás üteme egyre gyorsul.

Nemcsak az egymást követő nemzedékek életviszonyai különböznek egyre nagyobb mértékben egymástól, hanem élő tanú vagyunk annak, hogy ugyanazon generáció tagjai többször is kerülnek gyökeresen új viszonyok közé. E roppant gyors ütemű fejlődés az emberi tevékenység legkülönbözőbb szféráiban nyilvánul meg, s a fejlődés sajátosságai az egyes szférákban napjainkban igen eltérőek.

Ha létezni akarunk meg kell tanulni: megváltozni és a változási folyamatot menedzselni.

Hozzásegíti-e a közoktatásunk változó rendszere az ifjúságot a változások kezelésére? Mobilizálható-e a megszerzett tudás? A várható jövőre készít-e fel az iskola? Milyen értékek közvetítője az iskola?

Századunk első évtizedeiben az oktatás egyre kevésbé halogathatja a megújulást, ehhez a felsőoktatásnak kell, kellene élenjárnia. Számos, az emberi kultúra a tudomány, a technika fejlettsége, rohamos fejlődése lehetetlenné teszi a hagyományos iskolamodell hatékony működését.

A történelem folyamán talán soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a tanárképzés előre látó, mintsem reagáló legyen a környezeti tényezőkre.

A közoktatás, a pedagógusképzés, a pedagógus továbbképzés egymással szoros összefüggésben álló és egymásra ható folyamat. Ezek iteratív fejlesztése külön-külön is elvégezhető, de hatásuk csak egy rendszerbe foglalva teljesedhet ki, válik eredményessé. Adottak-e azok az innovatív pedagógusok, akik az oktatás tehetetlen rendszerét modernizálni, aktualizálni, fejleszteni tudják, akarják?

Igaz ez a célokra, tartalmi, szerkezeti, módszertári változtatásokra egyaránt.

Nem lehet ugyanolyan módon oktatni, miként nagy elődeink tették a pedagógusképzésben 20 éve, vagy akár 5 évvel ezelőtt. Ez megfontolandó lenne még akkor is, ha az ismeretanyag változatlan maradt volna.

Megváltozott az iskola társadalmi környezete, a képzés rendszere. Még inkább változott a felsőoktatásba bekerülő fiatalok motiváltsága, pályaérettsége, elhivatottsága a pedagógusi életpálya iránt.

Másként kell közelíteni a ma felsőoktatásába kerülő hallgatóhoz. Érdekeltté, motiválttá kell tenni az eredményes, sikerélménnyel teli pályakezdéshez.

"Az emberek következetes és tartós felnőttkori tanulási aktivitásának feltétele az, hogy akarjanak tanulni. Ha a tudással kapcsolatos korai gyermekkori tapasztalataik negatívak, első próbálkozásaik eredménytelenek voltak, akkor az iskola befejezését követően nem fogják folytatni a tanulást. Abban az esetben sem fognak tanulni, ha nem állnak rendelkezésre alkalmas, gyakorlatilag könnyen igénybe vehető tanulási lehetőségek. Nem fogják motiválni őket az olyan tanulási lehetőségek, amelyek tartalmi és módszertani vonatkozásban nem veszik figyelembe kulturális környezetüket és élettapasztalataikat. Nem fognak időt, energiát és pénzt áldozni további tanulásaikra, ha az addig megszerzett tudásuk, ismereteik és kompetenciáik elismerés és haszon nélkül maradnak. Az egész életre szóló tanulás programjának megvalósítása szempontjából a tanulásra késztető személyes motiváció és a tanulási lehetőségek széles választékának biztosítása jelenti a meghatározó tényezőt. Nagyon fontos tehát a tanulás iránti igények, és ezzel párhuzamosan a tanulási lehetőségek választékának a fokozása, különösen azok körében, akik eddig nem sokat profitáltak az oktatásból. Arra kell törekedni, hogy mindenkinek legyen lehetősége kiválasztani a számára megfelelő egyéni tanulási ösvényeket, ahelyett, hogy előre meghatározott tanulási utak igénybevételére kényszerülnének Mindez egyszerűen annyit jelent, hogy az oktatási és szakképzési rendszernek kell az egyéni igényekhez és szükségletekhez alkalmazkodnia és nem fordítva.„¹

 

A hallgatók pedagógiai gondolkodását is nagyon erősen befolyásolja, hogy őket hogyan tanították. Minden bizonnyal a frontális oktatásról vannak bőséges tapasztalataik. Valószínűleg nem is vetődnek fel bennük problémák e szervezési mód alkalmazásával kapcsolatban, ők minden bizonnyal jól tudtak teljesíteni ilyen tanulási környezetben is, hiszen bejutottak a felsőoktatásba.

A frontális munka lényege az, hogy a tanulók ugyanazokért a célokért, ugyanolyan tartalom feldolgozásával, azonos időtartamban és általában azonos ütemben, párhuzamosan vesznek részt a tananyag elsajátítási folyamatában. (Nádasi 1986)

A pedagógusképzésben nem elegendő az új módszereket hirdető előadást megtartani, szükséges azok alkalmazási lehetőségeit bemutatni, azokat alkalmaztatni. Csak akkor lesznek képesek a jelöltek a saját pedagógusi gyakorlatukban alkalmazni a korszerű eljárási módokat, ha azokról úgy tanultak, hogy tapasztalatot szerezhetett saját élményeivel.

A hallgató „hallgat" az előadásokon /a bevitt kis elemózsiáját eszegeti, iszogatja/, egyik előadásról a másikra jár, mert az előadók, gyakorlatvezetők könnyebbnek tartják egy színvonalas előadás megtartását, mint annak más szemléletű, más módszertári feldolgozását.

Vizsgázik, tesztet ír a kollokvium jegyéért. Elégséges, közepes érdemjegyekkel elégedett. Az óvodapedagógus, a tanító, a tanár, a mérnök tanár, a szakoktató a közoktatás és a felsőoktatás pedagógusa viszont nem taníthatna másként csak kiválóan vagy legfeljebb jó minősítéssel.

Általánosságban elmondható, hogy a felsőoktatásban a tananyag-központúság a meghatározó jellemző, és háttérbe szorul a személyiségfejlesztő jelleg.

Empatikus pedagógusképzés során az oktatónak bele kell élnie magát ma hallgatói helyébe.

Aki valóban pedagógus szeretne lenni és nem csak parkoló-pályának tekinti a felsőoktatást, az szivacsként szívja magába a jó oktatóinak mentalitását.

Módszertani kultúrájukat, szakmai kompetenciájukat általánosságban a közös alapozó tárgyak és a szakmódszertanok/tantárgypedagógiák határozzák meg.

A pedagógia tudománya, mint multidiszciplináris tudomány folytonos önfejlődésen, önfejlesztésen megy keresztül, amely befolyásolja a szakmódszertanok/tantárgypedagógiák innovativitását is.

A felsőoktatásnak is kell lennie didaktikai rendszerének, a klasszikus „Miért tanítsunk? „Mit tanítsunk" és „Hogyan tanítsunk" kérdésekre választ adó részrendszereinek.

A pedagógus képzésben megszerzett elméleti tudás, a tantárgypedagógiák iskolai gyakorlata mint egy „laboratóriumi gyakorlat " vajon ad-e elegendő tudásalapot a pedagógus praxisához. A leíró jellegű elméleti tudás mit sem ér a pedagógiai cselekvésekben megnyilvánuló /knowledge in action/ gyakorlati tudás nélkül.

A gyakorlati tudásnak, mint rendszernek fő részrendszerei: a pedagógiai tatalmú tudás és a szaktárgyi tudás.

Mesterségbeli tudás /craft knowledge/, amelyet a tanárok saját gyakorlatukból saját maguk alakítanak ki, s amely lehetővé teszi számukra a stratégiák, taktikák, módszerek, rutinok alkalmazását.

Jelen oktatási segédlet indíttatását a pedagógus továbbképzésben részt vevő kollégák - akik már a gyakorlati és a mesterségbeli tudást is birtokolják - visszajelzéseiben megfogalmazódott felsőoktatási hiányosságokra való reagálás adja.

Nevezetesen a tanári mesterség tantárgyaiban, a szaktantárgyak elsajátításában nem, a szakmódszertani felkészítésben pedig elvétve találkoztak a projektpedagógia, a kooperatív tanulás gyakorlati lehetőségeivel.

A pedagógus felkészítés folyamata, mint egy összetett rendszer magába foglalja nemcsak a tanítás-tanulás folyamatát, de a kognitív, a motivációs önszabályozás kialakításának folyamatát is. A tanítás-tanulási folyamat interperszonális, kommunikatív, interaktív cselekvések, tevékenységek együttese.

Ez a folyamat az oktató-hallgató együttes tevékenysége során valósul meg, amelyben ki kell, hogy alakuljon a pedagógusjelölt autonóm „tanításra való képessége, kognitív és motivációs önszabályozása. Mindez csak akkor valósul meg, az oktatási folyamatban a tananyagtartalmat a tanulási törvényszerűségek figyelembe vételével, differenciált módon, folyamatos visszacsatolás, a motiválás biztosításával, a hallgatók/tanulók aktív részvételével közvetítik.

Az oktatói stratégiákat megvalósító módszertárból kínálkozik mindehhez a projekt, mint egy lehetséges oktatási eljárás, módszer.

Projekt-módszer megváltoztatja, átalakítja a pedagógiai-didaktikai folyamat főszereplőinek oktató-hallgató, tanár - diák viszonyát. Az oktatást, tanítást aktív alkotó folyamatban valósítja meg így átértelmeződík a tanítás-tanulás folyamata, pedagógussá válás eredményessége.

 

Mindazt, amit meg akarunk változtatni a gyerekekben, ajánlatos lenne előbb figyelmesen megvizsgálnunk, hogy nem olyasmi-e, amit jobb lenne önmagunkban módosítani, például a pedagógiai elragadtatásunkat. Meglehet, ez ránk hasonlít. Talán félreismerjük a pedagógiai szükségletet, minthogy az kényelmetlenül arra emlékeztetne, hogy valamiképpen még magunk is gyermekek vagyunk, és nagymértékben szorulunk nevelésre...."Carl Gustav Jung

 

 

 

¹ Momerandum opn Lifelung Learning, Brussels, European Commission, 30. 10. 2000 http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=eu-dok-memorandum (2010.03.22.)