Ahogy látható, a szakirodalomban és a kutatási eredményekben nem újszerű és nem is ritka az a megállapítás, hogy a pedagógusképzés elméleti ismeretei és a tanárok tevékenységei között nem mutatható ki közvetlen kapcsolat, és maguk a tanárok sem tartják az eredményesség fontos eszközének a pedagógia és pszichológia elméleteit. (Hercz, 2005; Komlósi, Tóthné Dudás és Vastahg, 1987; Falus, 2001 a,b, 2006. Szivák, 2002) A problémára adott válasz a pedagógusok tudásában kereshető. A lehetséges magyarázatok egyik dimenziója az elméleti és gyakorlati tudás megkülönböztetésében rejlik. Schön (1983, 1987,idézi Falus, 2006. 26-27.) „szembeállítja egymással az előíró jellegű tudományos, elméleti tudást és a gyakorlati szakember mesterségbeli, cselekvésben megnyilvánuló (knowledge in action) tudását. Azt állítja, hogy a gyakorlati szakemberek nagyon kis mértékben támaszkodnak a tudományos ismeretekre... a gyakorlati szakemberek kialakítanak maguknak egy alapos, lényegét tekintve kontextusfüggő mesterségbeli tudást, amely lehetővé teszi számukra, hogy korábbi tapasztalataikat az adott problémára vonatkoztassák, megkíséreljék az adott probléma meghatározását és lehetséges megoldásainak ellenőrzését." A fenti megállapítás hangsúlyozza, hogy a gyakorlati tudás nem feltétlenül kapcsolódik a tudományos ismeretekhez. Forrása a tapasztalat, amelynek segítségével mindenki maga alakítja ki a gyakorlati tudását, és ezt alkalmazza a további tevékenységében, ahol újabb tapasztalatokat gyűjt, gyarapítva ezzel gyakorlati tudását. Megfontolandó azonban, hogy a pedagógusnak valóban nincs-e szüksége olyan, a szaktudományokon kívüli ismeretekre, amelyek a pedagógiai munkáját segítik és eredményesebbé teszik. Zeichner és Liston (1996, idézi Falus, 2006) a gyakorlati tudás eredeteként három forrást jelöl meg; a saját tapasztalaton kívül a másoktól átvett tudást (amely származhat mások tapasztalataiból, de elméletekből, könyvekből is) és az értékeket. Elméletük már nem húz olyan határozott választóvonalat az elméleti és gyakorlati tudás között, hanem átjárhatóságot feltételezhetünk a két tudásrendszerben, hiszen az elmélet szolgálhat forrásul a gyakorlati tudás számára. Hogy a kettő milyen módon kapcsolódhat össze, erre a későbbiekben visszatérek.

A kognitív pszichológia az utóbbi évtizedekben az információ tárolására megkülönbözteti a deklaratív és a procedurális tanulást, illetve tudást. A deklaratív a „tudni mit", a procedurális a „tudni, hogy hogyan" kifejezéssel tehető érzékletessé. (Eysenck és Keane, 1997; Polányi, 1994) A deklaratív tanulásra jellemző, hogy folyamán az információt először feldolgozzuk, kódoljuk, és úgy raktározzuk el, hogy a későbbiekben hozzáférhető legyen számunkra és az igényeknek megfelelően újra elő tudjuk hívni. A deklaratív tudást szavakban meg tudjuk fogalmazni, szemben a procedurális tudással, amelynek segítségével egy bizonyos tevékenységet el tudunk végezni. Tapasztalataink és tevékenységünk során ugyanis szert tettünk olyan eljárásokra, amelyek hozzásegítenek bennünket a cselekvés elvégzéséhez, de nem tudjuk explicit módon szavakba önteni a tevékenység mögött meghúzódó tudást. (Eysenck és Keane, 1997)

A pszichológia elmélete megkülönböztet kétféle memóriát annak vonatkozásában is, hogy bizonyos feladatok elvégzésekor milyen információ előhívást kell igénybe vennünk. „Az implicit memória akkor mutatkozik meg, amikor egy feladatban mutatott teljesítmény a tudatos emlékezés hiányában is könnyebb lesz; az explicit memória pedig akkor tapasztalható, amikor egy feladat megoldásához korábbi tapasztalatokra való tudatos visszaemlékezésre van szükség." (Graf és Schachter,1985, idézi Eysenck és Keane, 1997.206) A fentiekből következik, hogy a procedurális tudás alkalmazásakor inkább az implicit memóriára hagyatkozunk, míg a deklaratív tudás az explicit memóriát veszi igénybe.

A tanárok tevékenységük során gyakran támaszkodnak a procedurális tudásra, amikor egy-egy feladatot sikeresen elvégeznek, ám azok pontos indoklása, elvei, magyarázatuk nem jelennek meg explicit módon, nehezen tudják szavakba önteni miértjüket. A saját és mások tapasztalatai alapján rögzült „rutinok" hasonló helyzetekben való alkalmazásakor a tevékenység háttere implicit módon, saját számukra is rejtetten van jelen.