9. Lecke- A tanárrá válás útján - szövegalkotás és elemzés

 

1. feladat - narratíva készítése a tanári életútról

egyéni feladat:

Írjon esszét arról az útról, amely a tanárjelöltségig vezetett! Említsen meg minden fontos hatást; tapasztalatot, élményt, személyt, gondolatot, tanácsot...amiről úgy véli, akár pozitívan, akár negatívan befolyásolta abban, hogy tanárképzésre jelentkezett! Befejezésként fogalmazza meg mostani viszonyát ehhez az úthoz. Milyen gondolatok, érzések, tervek ötlöttek fel Önben, miközben az esszét írta?

 

2. feladat - az életutak ismertetése és elemzése

4-6 fős kiscsoportokban:

Olvassák fel a csoportban a szövegeket, fűzzék hozzá gondolataikat, reflexióikat! Keressenek közös elemeket a fogalmazásokban! Hol találnak hasonlóságot, mi az, amit egyedinek vélnek?

Gyűjtsék ki a szövegekből azokat a tényezőket, amelyek befolyásolták Önöket a pályaválasztásban és hatottak/hatnak a pályához való viszonyulásukra, elvárásaikra!

A csoport által tetszőlegesen megválasztott módon (táblázat, T-táblázat, fogalomtérkép, folyamatábra...) ábrázolják azokat csomagolópapíron!

csomagolópapír, filctollak, felületkímélő ragasztószalag

 

3. feladat - a tanári pálya iránti motivációk és kötődés összegzése

a kurzus minden résztvevője:

A csoportok mutassák be az ábrájukat! Próbálják megfogalmazni a tanári pálya választásának, a kötődésnek legfőbb motivációit! Gondolkodjanak el azon, melyek azok a tényezők, amelyek segítenek pályán maradni, megoldani a közben adódó problémákat, és melyek azok, amelyek mellett pályaelhagyás lehetőségét hordják magukban!

 

4. feladat - támaszok keresése a tanári pályán

4-6 fős kiscsoportokban:

Gyűjtsenek olyan tényezőket, amelyek véleményük szerint támaszt, segítséget jelenthetnek a tanári pályán!

A feladat eredményeinek ismertetése csoportonként.

 

٭٭٭

 

A lecke másik variációja lehet, ha nem a jelöltek saját narratívájának megfogalmazásával kezdjük a feladatot, hanem korábban megírt szövegeket adunk elemzésre. Ebben az esetben a saját életút megfogalmazása csak a portfólióba építendő feladat.

Szubjektív életút - Így lettem tanárjelölt (2001)

1.

Több mint 15 éve sportolok, ez volt a fő ok, hogy a tanári pályára jelentkeztem. Szüleim is a tanárképző főiskolára jártak, és szeretek gyerekekkel foglalkozni.

2.

Már kiskorom óta szerettem volna tanárnő, vagy pedig óvónő lenni, de mindenképpen pedagógus. Nagyon szerettem az általános iskolai tanítónőket, és mindig olyan szerettem volna lenni. Szeretném, ha ez az „álmom" valóra válna. Mindent megteszek ennek érdekében. Nagyon örültem, mikor gimnázium után felvettek ide a főiskolára.

Otthon a szüleim, rokonaim, barátaim is mondták, hogy erre a pályára való vagyok. Gimnáziumban a nevelőtanárom (kollégiumban) meg akart ingatni ebben a döntésemben, hogy ne jöjjek, de én nem hagytam. Így most, mikor már II. évfolyamos vagyok, még jobban kezd érdekelni ez a pálya. Megyünk gyakorlatra, gyerekek közt lehetek, segíthetek nekik. Remélem, sikerül sikeresen elvégezni a sulit és jó tanítónő válik belőlem.

3.

Általános iskolában és gimnáziumban közepes tanuló voltam, nem volt konkrét elképzelésem a továbbtanulásról. Ezért választottam a gimnáziumot is. Mindig gyerekek közt éltem, de nem gondoltam arra, hogy pedagógus legyek.

A szüleim, bátyám és főként a vőlegényem bíztatására kezdtem a továbbtanulásról a „főiskolában", és nem valamilyen szakma tanulásában gondolkodni.

Úgy érzem, van egy különös kötődésem a gyerekekhez, aminek segítségével könnyen kommunikálok velük, és gyorsan elfogadnak.

Szerintem a legszebb női hivatás a tanítás, főleg a 6-14 éves korosztály. Úgy érzem, az első tanítás után, hogy jól döntöttem, és nem fogok pályát váltani.

4.

Először általános iskola első osztályában merült fel bennem, hogy tanár legyek, mégpedig amiatt, ahogy az akkori tanáraim viselkedtek. Jól tanítottak. Szerettem az órákat, annak ellenére, hogy tanulni nem szerettem. De ez megváltozott 6-7. osztály körül (más pályát gondoltam -közgazdász- ilyen szakközépiskolában végeztem). Majd rájöttem, hogy mégis a tanári pálya áll hozzám legközelebb. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, szívesen segítettem tanulni nekik bármikor a szabadidőmben. És végül itt kötöttem ki.

5.

Születésemtől fogva tanárok vesznek körül. Szüleim is azok (bár ők a humán területből választottak maguknak szakirányt), így gyermekkoromtól fogva élek az iskola „közelében". Kisebb koromban gyakran fordultam meg a munkahelyükön, és gyerekfejjel tetszett az, hogy ők „hozzáférhetnek" a naplókhoz. Nővérem is nemrég tanár lett, abban az iskolában tanít, ahová én is jártam. Az általános iskolában és a gimnáziumban nagyon jó tanáraim voltak, ők igazi egyéniségek. Most is szívesen járok vissza hozzájuk, tartjuk a kapcsolatot.

A főiskola melletti döntésemben közrejátszott az is, hogy nem szerettem volna - még egyenlőre- a középiskola után Szombathelyről elmenni. Felvételiznem sem kellett, maximális pontszámmal sikerült bekerülnöm.

Most sem bánom a választásomat, remek tanárokat ismertem meg itt is, akiktől tényleg lehet tanulni, a módszereiket „ellesni", a tapasztalataikat megismerni sikerül nekem is. Bízom abban, hogy majd nekem is sikerül pozitív „nyomot" hagynom a gyerekekben, és sikerrel √ (betoldás) örömmel emlékeznek majd vissza az óráimra, és örülni fognak annak, hogy diákok lehetnek.

6.

14 évesen eljött a pályaválasztás ideje. Ekkor volt lehetőségem arra, hogy pedagógiai középiskolában tanuljak. Azért kerültem oda, mert sok tanárom nem igazán felelt meg a jó tanár eszméjének. Úgy gondoltam még van lehetőségem arra, hogy én is az legyek és megmutassam, hogy vannak jó tanárok is. Ezek után elvégeztem egy pedagógiai szakközépiskolát, ahol megismerkedtem az óvodások, iskolások, gyógypedagógiai intézményben tanulók életével. A hospitálások során figyelnünk és tanítanunk is kellett. Már az első alkalommal magával ragadott a légkör, és az, hogy tudtam a gyerekeknek érdekes dolgokat mondani. A döntő az volt, hogy feltétel nélkül ragaszkodtak hozzám.

Így újra eljött a választás napja. Első gondolatom a Tanítóképző Főiskola volt. Úgy gondolom kevés olyan szerencsés ember van, akit elsőre felvesznek oda, ahova akar menni. Nekem sikerült. Sokat tanulta már ebben az intézményben. Most hogy már tanítunk is, biztosabban tudom, hogy ezzel a pályával szeretnék foglalkozni.

Lehet, hogy sokan úgy gondolják, ez nem kifizetődő pálya, ennek ellenére ők olyan élményekből maradnak ki, amelyek az embert csak örömmel tölthetik el.

7.

Már alsó tagozatos diákkorom óta néptáncolok, mindig az volt az álmom, hogy egyszer saját táncegyüttesem legyen. Még csak középiskolás voltam, és 3-4 éve foglalkoztam népdalénekléssel, amikor felkértek a vasvári népdalkörösök (gyerekek, felnőttek) vezetésével. Ekkor jöttem rá, milyen érzés gyerekekkel foglalkozni. Egy külön tantárgy, amit szívesen tanítottam volna, nem volt, és inkább kiskorukban foglalkoznék szívesen gyerekekkel. Ezért döntöttem a tanító szak mellett. Nem bántam meg.

8.

Már kiskorom óta tanár, vagy óvónő akartam lenni. Mikor iskolás lettem, ez a cél egy picit halványult. Az apukám is azt akarta, hogy tanár legyek. A gimnázium ideje alatt már nem akartam tanár lenni. Mindenképpen valami más, reál pályát akartam megcélozni. Arra készültem, hogy oda megyek. A tanárképző csak mentőöv volt. Aztán végül mindkét helyre felvettek. A tanárképző mellett azért döntöttem, mert sokkal közelebb volt, mint a másik iskola, és itt nem egyedül kellett lennem. Az első félévben még azt hittem, hogy elvégzem ezt az iskolát, és utána már könnyebb lesz tovább tanulni, de teljesen elment a kedvem attól, hogy ezután még továbbtanuljak. Így nem tisztán önálló döntés, hogy most tanárnak készülök. De most már nagyon tetszik nekem ez a pálya.

9.

Családomban több pedagógus/tanár is van, édesanyám és bátyám is, így egészen kicsi korom óta a tanári pálya környezetében nőttem fel. Megismertem a maga szépségeit, és a vele kapcsolatos problémákat is. Ennek ellenére csak jóval később gondolkodtam el azon, hogy ez lehetne a nekem igazán megfelelő pálya. Pontosabban akkor, amikor a felvételi tájékoztatót olvastam. A szombathelyi iskola adott rá lehetőséget, hogy az érdeklődési körömnek megfelelő tárgyakat tanulhassam, és közben még pedagógiai képzést is nyújt. A véleményem azóta megváltozott részben, az egyik szakom átmeneti elvesztése miatt, de még mindig szándékomban áll a tanári pálya kipróbálása.

10.

Talán azért lettem tanárjelölt, meg kisiskolásként mindig felnéztem tanáraimra, és irigyeltem őket. A tudásukat, a megjelenésüket, személyiségüket. Általános iskolában komoly versenyeken mindig megemlítették a nevüket, mint felkészítő tanár. Mindig magaménak szerettem volna tudni ezt a dicsőséget. Ez volt a legfőbb ok, amiért tanár szerettem volna lenni, régóta. Középiskolai tanáraim csak megerősíteni tudtak ebben.

11.

Már általános iskolában kialakult bennem, hogy tanár szeretnék lenni. Az általános iskolában is már jól sportoltam, és ezért gondoltam, hogy a továbbtanulásomat is ilyen pályán folytatom. Az általános iskolából a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumba jártam, ahol a sportosztályba nyertem felvételt. Sportfakultáció miatt gondoltam, hogy a sporttudásomból kiindulva felvételizzek a főiskolára, testnevelés szakra a felvételim sikerült. Azóta ide járok, és bár nem akarok tanár lenni, mindent elsajátítok, hogy az életben fel tudjam használni, esetleg a sport terén, ha gyerekek között leszek (edzőként), ezeket a dolgokat, amit itt elsajátítottam, fel tudjam használni.

12.

Nem akartam konkrétan tanárjelölt lenni. Mindig orvos szerettem volna lenni. Ámbár az élet közbeszólt, hiszen a távolság, ami az otthonomtól lett volna az egyetemig, túl nagy, s ezáltal nem mertem már a szóbeli felvételire sem elmenni. Úgy jöttem ide, hisz mondjuk ez közel volt, és olyan szak, amely ahhoz a pályához hasonló. Volt az általános iskolában egy férfi tanár, aki olyan volt, mint az osztály második apukája. Ámbár nem cseréltem volna le őt a saját apukámmal, de ő igazán tudta, hogy kell egy gyerekkel bánni, és milyen az emberséges tanár. Mindig viccelődött, amellett, hogy keményen leadta és visszakövetelte az anyagot. Igaz, ma még nem akarok konkrétan tanár lenni, de ha őrá gondolok, az ő „tanárságára", azt hiszem, hogy szép is ez a tanári pálya. Hisz ő rengeteg szeretetet adott, és rengeteget kapott, és ez csak így működik. Szerintem.

13.

Mivel mindkét szülőm tanár, kezdetben engem is „vonzott" a tanári pálya. Az általános iskola elvégzése után ezért is jelentkeztem gimnáziumba, ott is egy olyan osztályba, ahol haladó németet és angolt tanítottak. A negyedik év vége felé már el kellett dönteni mindenkinek, hogy ki, hova szeretne továbbmenni.

Én természetesen nyelvtanár szerettem volna lenni. Ez volt az egyik ok, amiért ide jelentkeztem, erre a főiskolára. Jelenleg másodéves vagyok, de most már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tanár szeretnék-e lenni. Ugyanis egyre jobban érdekel a tolmács-fordítói pálya.

14.

Családi környezet. (Édesanyám megerősített)

Véletlenszerűen az iskolaválasztás - szombathelyi lakos vagyok, nem szerettem volna elmenni Szhelyről.

Családon belül is vannak tanárok, ők példaképeim és ösztönzőim is.

Főiskolai tanulmányaim kedveltették meg igazán velem a tanári pályát. Sok olyan ismeretet szereztem, amely érdekelt, megfogott.

A gyerekeket nagyon szeretem.

Szeretnék a diákoknak egy fontos pont lenni az életében - ehhez pedig teljesítenem kell, és szeretnék is (még itt a főiskolán is)

A tanári pályában, mint családanya, sok hasznot látnék - nyári szünet - gyermekeimmel tudnék foglalkozni.

A munkaidő is fontos, hisz délután is tudnék foglalkozni a családommal, nem pedig estig kellene dolgoznom.

15.

Azt hiszem, mindig is érdeklődtem a művészetek iránt. Ezen belül a rajzolás, festés, mintázás, formatervezés. Többszöri próbálkozás után sem nyertem felvételt az általam „kiszemelt" egyetemre.

Úgy hiszem, mindig is jó tanáraim voltak, jó példát tudtak mutatni a maguk módján. Testvérem is először egy tanárképző főiskola hallgatója volt, szüleim is próbáltak a tanári pálya felé terelni, mivel annak szépségeit ők is tapasztalták. Én pedig úgy gondoltam, hogy nem vesztek vele semmit, ha már az én vágyaim nem teljesültek. De azért még nem mondtam le arról, hogy a tanári diploma megszerzése után továbbtanuljak. Amennyiben nem szól közbe semmi, ami ezt az utat befolyásolná.

16.

A középiskola vége felé még nem volt konkrét elképzelésem, hogy mit csináljak. Továbbtanuljak-e, vagy sem. Majd egy ismerősöm mesélt az iskoláról, és a szakjáról. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálom. Ebből az látszódhat, hogy a tanári pálya iránti elhivatottságom nincs, de ez nem igaz. Mert mindig is tetszett ez a pálya, de sajnos a mai világban nem egy keresett és jól fizetett szakma. A gyerekeket mindig is nagyon szerettem, és úgy érzem, hogy bánni is tudok velük, hiszen rengeteg kisgyerek vesz körül, és ezt rajtuk mérhetem.

17.

Képzőművészeti szakközépiskolát végeztem Székesfehérváron, és a továbbiakban a rajzzal, képzőművészettel szerettem volna foglalkozni. Mivel a Képzőművészeti Egyetemre nem sikerült a felvételim, úgy gondoltam, egy tanárképző főiskola rajz szakján tanulva maradhatok még viszonylag közel az eredeti elképzelésemhez.

Nem volt célom, hogy tanár legyek (és most sem az), mert úgy gondoltam, nagyon fárasztó, embert, idegrendszert próbáló munka ez, ráadásul az érte kapott fizetés is iszonyúan kicsi.

Most, hogy itt vagyok a főiskolán, már örülök neki, úgy gondolom, szélesedik az érdeklődési- (látó-) köröm. Gondolkodok rajta, hogy a diploma után másoddiplomát szerzek (nem tanári) Sopronban, de a jövőre nézve nem zárom ki teljesen azt sem, hogy esetleg tanítani fogok.

18.

Eredetileg nem tanárnak készültem, hanem pszichológusnak. A pszichológián belül is a gyermeklélektan az, ami megfogott. Mivel a felvételim nem sikerült, ezért úgy gondoltam, hogy ehhez a pályához legközelebb a tanári pálya áll. Itt is gyerekekkel foglalkozhatom, ami számomra nagyon fontos. Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy itt oktatni és nevelni kell, s a gyermekek fejlődését is figyelemmel kell kísérni, de nem oly nagy mértékben, mint például a pszichológusok. Nem tettem le erről az álmomról, hogy gyermekpszichológus legyek.

Másrészt azért is választottam a tanárképzőt, mert itt is tanulhatok pszichológiát, és szinten tudom tartani a már megszerzett tudásomat.

19.

Kisebb koromban (10-15 évesen) mindig én vigyáztam nálam kisebb unokatestvéreimre. Kétszer voltam kórházban, gyermekosztályon, ahol a kisebbekkel mindig én foglalkoztam. Körém gyűltek. Én etettem meg őket, én fektettem le őket.

Így alakult ki a gyerekek iránti szeretetem.

Azért lennék tanító, mert olyat adhatok a diákoknak, ami egy életre megmarad bennük, amire továbbtanulásuk épül és egy tanító játékokkal színesebbé teheti az órát, motiválásra nagyon sok lehetősége van.

Ezen kívül nevelői munka is hárul rá, észrevehet, segíthet problémás gyerekeket.

Másik szakomat hosszú éve tanulom, ahol élek, nagy szükség van rá, sőt a helyi iskolában is folyik ilyen képzés már első osztálytól kezdve.

20.

Pár évvel ezelőtt, egy nyáron módomban állt egy gyerektáborban vezetőként dolgoznom. Sok tapasztalatot szereztem a gyerekekről, viselkedésükről. Több korosztály is részt vett a tábori foglalkozásokon (6-13 éves korig). Sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani velük és ezután úgy gondoltam, hogy talán jó tanár lesz belőlem. Ezek mellett persze már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a tanári pályát kéne választanom, de ezt megerősítette a nyári tábor.

Most II. éves hallgató vagyok, és már módomban állt órát tartani, ami pozitív élményeket nyújtott, így már tudom, hogy jó pályát választottam.

21.

Több olyan tanárom is volt, aki pozitív és erős hatással volt rám, és néha talán megfordult a fejemben, hogy ezen a pályán helyezkedjek el, de soha nem volt igazán komoly. Középiskolában közvetlenebb bepillantást nyertem a tanárság jó és rossz részeibe, és ekkor már tudtam, hogy nem tanár akarok lenni. Azért jöttem mégis ide, mert a többi informatika főiskola, egyetem sokkal mélyebb tudást követel ezen a szakterületen, mint amennyire én el szeretnék mélyedni ebben.

Itt, a főiskolán erősen lelkesítenek minket a tanári pályára, ennek ellenére egyre inkább tudom, hogy nem akarok tanár lenni.

22.

Tovább szerettem volna tanulni, és ezzel kapcsolatban számba kellett venni a lehetőségeimet, azt, hogy miből tudnék felvételizni. Így a német szak mellett döntöttem, azért is, mert az érdeklődésemnek ez felelt meg a legjobban. Nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy a főiskolák közül ez volt a lakóhelyemhez a legközelebb, nem akartam több száz kilométert utazgatni.

Egy diplomára mindenképpen szükségem van, de valószínűleg tovább fogok tanulni munka mellett egy másik területen.

23.

Teljesen véletlenül kerültem ebbe a főiskolába. Mondhatnám, hogy az én lustaságom miatt is. Középiskola után nulladik éves voltam Pesten a Nemzetközi Előkészítő Intézetben, mivel én külföldi állampolgár vagyok és általános, és középiskolába nem Magyarországon jártam. A nulladikon biológiát és kémiát tanultam. Jelentkeztem utána az ELTÉ-re biológusnak. Fel is vettek. Két év alatt befejeztem az első évet, mert túl nehéz volt számomra. Tengerbiológiával szerettem volna foglalkozni. Ezután jelentkeztem ide, erre a főiskolára. Így lettem tanárjelölt.

24.

Először a pályaválasztás során a szüleim ajánlották a tanári pályát, mert az nem is olyan nehéz, és az egész nyaram szabad, stb... Már kezdem látni, hogy nem is igazán volt igazuk abban, ami a könnyűséget illeti. Középiskolai tanulmányi eredményem alapján pedig nem is nagyon vettek volna fel a ma divatos szakmát adó egyetemekre, főiskolákra, diplomát pedig mindenképpen szeretnék. A mai világban szerintem ez nélkülözhetetlen. A tanári pálya egyedül az anyagi megbecsülés hiánya miatt nem tetszik, de ha amire végzek az iskolával és elfogadható bérezések lesznek, akkor komolyan elgondolkodom azon, hogy vállalom a tanárságot.

25.

Már három éves korom óta szívesen ültem az asztalhoz rajzolgatni. Úgy 11 évesen határoztam el, hogy én mindenképpen a képzőművészettel akarok foglalkozni a jövőben, és így a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója lettem. Második évben szakot kellett választani, és én a restaurálás mellett döntöttem. Akkor még nem tudtam, milyen bonyolult és nehéz ez a szakma. Az érettségi után nehéz döntés volt a továbbtanulás, hiszen a restaurálást csak a Képzőművészeti Egyetemen lehet felsőoktatási keretek között tanulni. Viszont a „bekerülés" magas szakmai szintet igényel, úgy gondoltam néhány éves felkészülés nem árt, amíg folyamatosan felvételizem, addig fejlesztem a rajzképességem itt a BDF-en.

Eredetileg rajz-művelődésszervező szakos hallgató voltam, de a művelődésszervezés mellett nem volt elég idő a restaurálásra. Ha bekerülnék az egyetemre automatikusan (egy kis továbbképzéssel) középiskolában is taníthatnék, amellett hogy szakmám is van. Így a BDF elvégzését feleslegesnek tartanám.

26.

A gimnázium során sajnos még nem alakult bennem ki konkrét dolog, hogy mit szeretnék csinálni a továbbiakban, így egy „köztes" megoldást választottam, ide jelentkeztem (Szombathely) tanárképző főiskolára. Ez úgy érzem, ez egy „ugródeszka", mert biztos, hogy mást szeretnék csinálni.

27.

Nagyon érdekelt a történelem és szerettem is általános iskolában és középiskolában is, ezért minden olyan helyre szerettem volna menni, ami ezzel kapcsolatos, ahol ezt tanulhatom. Szeretek magyarázni, beszélni a szakomhoz tartozó kérdésekről. Voltak nagyon kedves tanáraim, akik nagy hatással, befolyással voltak rám.

28.

Eredeti célom az volt, hogy rendőr legyek (nyomozó), aztán gimnázium után betekintést nyerhettem a rendőrség munkájába és nem nagyon tetszett. Inkább felvételiztem a Berzsenyi Dániel Főiskolára kommunikáció-rajz szakra. Hálózati kommunikátor szakirányt választottam, mivel érdekel a számítástechnika. Rajzolni pedig mindig is nagyon szerettem. Így valószínűleg mindkét szakomat hasznosítva szeretnék a főiskola után elhelyezkedni (talán reklámtervezőként), tehát nem hiszem, hogy tanári pályára lépek.

29.

Középiskolás koromban sokat sportoltam, és így szerettem volna testnevelő tanár lenni. Osztálytársaim közül sokan jelentkeztek a tanári pályára. Egy évet halasztottam, majd mondták, hogy jöjjek el Szombathelyre fősulira, így együtt marad a társaság. Régóta foglalkozom gyerekekkel pl. néptánc, atlétika, és így ebből kifolyólag mindenképp szeretném kipróbálni a tanítást. Mert szerintem jó végigkövetni azt a folyamatot, ahogy valaki megtanul valamit, és ennek a segítője, részese lehetek.